Képek

Program időpontja: 2018.06.16 10:00-16:00

Program helyszíne: Fertőrákos, Fertő Tavi Vízitelep

Az egész napos rendezvényt többszázan látogatták meg, valamint vettek részt a különböző versenyeken, programokon. A nap fő programja a Sárkányhajó evezésre benevezett csapatok küzdelme, amelyet párosával indított hajókban eveztek a 200 méteres távon. A 30 futam egész nap biztosította a szórakozási lehetőségeket. A nádasban tanyázó madársereg az egésznapos dobszó hallatán többször látványos felrepülést produkált. 10 órakor kezdődött a strandröplabda verseny, melyre 8 férfi páros, 8 női páros és 4 vegyes páros nevezett. A két nyert játszmáig tartó mérkőzések az egész nap folyamán kiélezett, szoros csatákat hoztak a nagy hőség ellenére is. A csoportmérkőzések után az első két helyezett továbbjutott, majd az elődöntők és a döntők zárták az eseményt.

A délután folyamán többféle sportágban is rendeztünk versenyeket. A lábtenisz verseny érdekessége, hogy egy-két feleség, illetve anyuka is beszállt a kétfős csapatokba. 

Nagy sikere volt a megrendezett paddling versenynek, ahol szakemberek bemutatója után népes mezőny próbálkozott „végig gyalogolni a vízen”. 

A játékos ügyességi versenyen a kicsik próbálkoztak nem túl nagy létszámmal, mert a figyelmüket inkább az ugrálóvár és a hajómodellezők versenye kötötte le.

A Fertő tavon fellelhető kajakok kibérlésével biztosítottuk az érdeklődőknek az evezés megismerését.

A hajómodellezők egy elkülönített nádasokkal körbevett mederben tartották meg ügyességi versenyüket, illetve bemutatójukat.

Az élénk szélben a Fertő Tavi Scoop Sport Egyesület szörfösei öltöztették be az érdeklődő gyerekeket és tanították a sportág alapjait.

Az érdeklődők számára egészségügyi konzultációs lehetőséget biztosítottunk: 10 órától traumatológus-szakorvossal, 12 órától gasztroenterológus-szakorvossal, majd 14 órától pszichiáter-szakorvossal beszélgethettek a kilátogatók. A program népszerűségét jelzi, hogy az egy-egy helyszínen töltött órában nem volt üres járat.

Ezen a napon kapcsolatfelvételre is sor került azon települések vezetőivel, ahol rendszeresen biztosítunk Tárt Kapus sportolási lehetőséget, valamint többen eljöttek a települések lakói közül. 

 

Plakát letöltése

Program

Galéria

(teljes méretű megtekintéshez kattintson a képre)