Képek

Regionális Sportnap - Lenti

Időpont: 2019. szeptember 28. 10.00 - 16.00 óráig

Helyszínek: Lenti Sportpálya, Tekecsarnok, Termálfürdő, Városi Művelődési Központ

A város főterén tartott megnyitón szép számú érdeklődő volt. A város polgármestere és a térség országgyűlési képviselője is megtisztelte rendezvényünket. 

A program egyik része a főtéren lévő művelődési házban zajlott.

In – Body méréseket végeztünk, két – két előadás volt gyógytornászunk és dietetikusunk jóvoltából. A pszichológusunkkal együtt a helyi EFI iroda vezetője is folyamatos tanácsadást folytatott az érdeklődőkkel négyszemközt. A gyermekeknek Kölyök Atlétikai eszközök használatával biztosítottunk elfoglaltságot míg szüleik járták a szakembereinket.

A sportos programok a sportpályán és a tekepályán zajlottak 13 óráig. A termálfürdő területén pedig 12.30 órától 15.30- ig biztosítottunk sportolási lehetőséget.

A teke versenyen szolid volt az érdeklődés, de a résztvevőknek nagy élmény volt. A labdarúgó három csapat körmérkőzéses rendszerben játszott, utána pedig szinte mindenki kipróbálta gyorsaságát a fotocella sebességmérésénél.  A sportpálya mellett 3D íjászat kínált lehetőséget a sportolásra. Ezt a két helyszínt polgármester úr is meglátogatta.

Délutáni programunk a fürdőben zajlott, legnépesebb társaság a petanque felől érdeklődött. A játék közben megnézték a kicsi, de erős mezőnyű strandröplabda és streetball mérkőzéseket is.

Összességében fárasztó, de sikeres programot tudtunk biztosítani a kisvárosban 226 résztvevőnek.