Képek

Egészségnap Olaszfa

Program helyszíne: Olaszfa, Ady u. 19. Közösségi ház, 

Program időpontja: 2019. 10.19.

A harmadik rendezvényünk volt a legsikeresebb melynek szervezésében Fekete Róbert megbízott polgármester volt, akit a választáson a település első emberének választott meg. 

A Közösségi házban megrendezett Egészségnapon egy zalaegerszegi és egy szombathelyi előadó kápráztatta el felkészültségükkel a rendezvény résztvevőit. A gyógytornász előadását, mint a dietetikusét is vastapssal köszönte meg a hallgatóság. Az előadásokat követően az In Body testösszetétel mérés és a vérnyomás mérés mellett vércukorszint mérést is végeztünk.

A rendezvényt megerősítette az is, hogy ebben a faluban félévvel ezelőtt már tartottunk állapotfelmérést. A rendezvényen 3 mozgássérült vett részt.